Vörös foltok jelentek meg a testen, lehámozva a fényképet

Hévíz folyóirat // by Hévíz folyóirat - Issuu

Hévíz folyóirat // by Hévíz folyóirat - Issuu

Nyarak Olgával 1 ban megszülettem, innentől az idő az enyém, vagy az enyém is de mégis inkább csak az enyém, hiszen a saját emlékeimen senki mással nem kell osztoznom, bármennyire is szeretném néha ; emlékszem a illatokra, a fényekre, a tárgyakra, hallom, hogyan szólt a rádió, hogyan zakatolt a vonat, érzem a szagot, ahogy dízelfüstöt ereget az autóbusz, és érzem, milyen volt a motorcsónakban apám ölében ülni, miközben ár ellen vágtunk át Zebegény felé. Ez az idő már a saját tulajdonom, a csak nekem tartogatott távlat, a camera obscura, amelyben önmagam állíthatom be főalaknak a táj kifeszített perspektívavonalainak metszéspontjában, vagy épp — és sokkal inkább — valahol a bal szélen az előtérbe, egy félprofilban üldögélő, látszólag nemtörődöm alakként, aki mégis és szükségképpen maga az elbeszélő, a tanú, mint egy Brueghel-kép pocakos parasztja, aki Ikarosz zuhanása közben szalonnázik, a hitelesítő pecsét, az idő borostyánjába zárt nagyfejű, potrohos bogár.

És a zenékre is emlékszem.

De nem is ez a dátum a legfontosabb: az életem nem a születésemmel kezdődött. A legfontosabb júniusának közepe, a vagy e, amikor először érintette meg a talpam a herkulesvári fürdőhely fövenyét, és először kerültem Olga közelébe, először hallottam a hangját, először bújtam a testéhez, először csimpaszkodtam a hajába, és először kuporodtam a háta mögé, hogy értelmet találjak a létezésemnek — hogy ez az értelem aztán örökre meghatározza az életem.

Apám, a dokumentálás megszállottja nem gondolhatott arra, mennyire fontos lesz nekem a dátum, így aztán csak annyit tudok, amennyit a képet tartalmazó filmtekercs gondosan katalogizált negatívja elárul: júniusa. Mivel a 32 kockás fekete-fehér Kodak filmen ez a Faterom ekkor a Magyar Rádió műszaki főigazgatója volt lehámozva a fényképet a Magyar Rádióamatőrök Szövetségének elnöke, megbecsült helye lehámozva a fényképet a társadalomban, bár ő ezt így sose mondta volna, ennél finnyásabb volt, sosem pöffeszkedett és terpeszkedett el a rendszer kínálta lehetőségekben, látványos távolságot tartott a pártemberektől és minden közösségi nyüzsgéstől, pletykától, szövetkezéstől, machinálástól és ügyeskedéstől, és a rádiózáson kívül egyetlen igazi szenvedélye volt: az evezés.

Így aztán kapva kapott az alkalmon, hogy vízparti telke lehet, és végre elhozhatja a kílbótját és a versenykajakját a Római-partról, ahová utált lejárni, mert állandóan belebotlott valakibe, aki fontoskodni vagy pletykálkodni akart volna.

Egy ember álma

Apám ilyenkor nem alakoskodott, sértően mogorva tudott lenni, így lassacskán elkezdett fogyni körülötte a levegő — de ezzel együtt a kezdődő öregedés épp kapóra jött. Minden a felé mutatott, hogy egy vízparti telek, ahol senkivel sem kell szószátyárkodnia, a legkézenfekvőbb megoldás a szociális összeférhetetlenségéből fakadó veszélyek elhárítására.

Mivel a telket a Duna áradása fenyegette, lábas házat terveztetett, amit villámgyorsan fel is húztak, 67 nyarára már készen volt. Alul, a lábak között kapott helyet a csónaktároló, fönt volt két szoba, fölöttük pedig egy tetőtér, amelynek ablakaiból csodálatos kilátás nyílt a Börzsönyre. Az archívuma és az értékes műszerek a Vizafogón maradtak, úgy vélte, ott mégiscsak biztonságosabb helyen lesznek, mint egy nyaralóban.

Hétvégente jártunk le, tavasztól késő őszig. Egyetlenegyszer, ben a szilvesztert is ott töltöttük, talán azért, mert azon a télen halt meg anyám, és apám képtelen volt elviselni a pesti lakást, ahol haláltusája zajlott. De a legfontosabb, hogy gyerekkorom ritmusát a budapesti hétköznapok és a herkulesvári hétvégék szabták meg, még pontosabban a reménykedéssel töltött, fullasztó hétköznapok, és a bizseregve várt hétvége, amikor végre megint Olga közelében vörös foltok jelentek meg a testen.

Csak a telek voltak vörös foltok jelentek meg a testen, amikor apám a leghevesebb könyörgésemre sem volt hajlandó kivinni engem Herkulesvárra — de a tavaszok, nyarak és őszök egyötödét a közelében tölthettem — a nyarat pedig egyvégtében, mindenestül. Ezek a nyarak engedtek legközelebb Olgához, ezek a nyarak mindenestül Olgával voltak tele.

A következő napokon nagytakarítás, lehámozva a fényképet a bútorok érkeznek, búcsú a Római-parttól, utánfutón a kílbót, apám sörrel a kezében, ahogy először foglalja el a helyét a nyugágyban a teraszon ezt a képet nyilván anyám készítette, ferde is a horizontapám vízre emeli a kílbótot, anyám a parti füzesben, harangszoknyában, egy fatörzsnek támaszkodva áll, hasában már alighanem az öcsémmel ez majd meghal. Aztán következik a nevezetes nap, az első Duna-parti kép a strandon.

Ezen a képen a sekély, part menti vízben futok, magasra fröccsen előttem a vízpermet, a szájam tágra nyitva, fejem hátraszegve, nyilván a boldogságtól ordítok.

A combomon és a hasamon reng a háj, mint egy barokk puttón. Elmosódott kontúrokkal áll mögöttem Olga, egyetlen vörös folt a bőrön csecsemővel, akiből csak egy fehér gyerekkalap és egy lábfej látszik — ez Kristóf. Olga a lencsébe néz, mosolyog, nyilván hatalmas ricsajt csaptam, és hátulról nézve sem nyújthattam akármilyen látványt — a képen teljesen meztelen vagyok, ami egy négyéves gyerektől abban az időben is természetes, a fotós meg az apám, így nincs senkinek mit a szemére vetni.

A képet balról a strand filagóriája határolja, amelyen dúsan tenyésznek a rózsák. Világok határán, elemek ütközési pontján, lét és képzelet, mágia és reménytelenség, öröklét és mulandóság határán találkoztam vele először, a vizet érintve, a feltámadás mámorával, mint egy őskeresztény a lehámozva a fényképet víz partján, mint egy beavatott a rítus másnapján. Ilyen ez az első fotó, így hozta a véletlen, így van berendezve a világ. Itt találkoztam először Kristóffal, ezzel az Lehámozva a fényképet tartozó tárggyal.

vörös foltok a lábakon és az ujjakon vörös foltok jelennek meg és eltűnnek a lábakon

Nagyon is szándékosan mondom így, ilyen embertelenül, dehumanizálva, detronizálva és demütigend. Kristóf számomra sosem létezett Olga nélkül, és együtt töltött időnk egyetlen percében sem képviselte pusztán saját magát: a szememben mindig Olgára utaló jel, Olgát helyettesítő szimbólum maradt.

Nem kettős szerep volt ez, hanem öntudatlan, kettős jelentés: ahogy egy szó lehámozva a fényképet tudja magáról, hogy egy másikat is jelent, öntudatlan ártatlanságában Kristóf sem jött rá soha arra, hogy kettős jelentésben szerepel az életemben, tehát bizonyos értelemben mégiscsak félreértés. Lehámozva a fényképet talán azt is hittem, hogy Olga testének része: egy darab illatos, kacagó hús, amelybe belecsimpaszkodok, hozzátapadhatok, mint Olga többi testrészéhez, és mint amely ugyanúgy viszonozza vágyam, mint Olga, aki ilyenkor paskolt, csikizett, két ujjal összefogva megcsípte a hájam, kese kis hajamba borzolt, nyakamba trombitált és meghúzkodta a fülem.

piros száraz foltok a kezeken viszketnek vörös foltok az arcon és a testen viszketnek

Apám meséli, hogy én voltam Kristóf legjobb pesztrája. Ha leültettek mellé, a kis test elkezdett rám csimpaszkodni, két éles kis szemfogát belém vájta, nyálával összekent, én csiklandozni kezdtem, és órákig elvoltunk ezzel az eleven gomolygással, mint két, napon fénylő kígyócska.

hogyan kell kezelni az pikkelysömör ízületeit plakkos krém pikkelysömörhöz

Az első nyár emlékei csakugyan ezek: a testemmel összeforró másik test, az önfeledt lubickolás a test tapasztalatában, amelyben Olga és Kristóf még egyek voltak, talán még önmaguk számára is. Emlékszem még egy laza, könnyű anyagú gumilabdára, amelynek tapintásában volt valami bőrszerű, lehámozva a fényképet eleven. Ha víz érte, annyira csúszott, hogy lehetetlen volt megragadni, de ha kiszáradt a napon, könnyű volt beleakaszkodni még az én kezemmel is ebbe az emberszerű bőrbe, és akkor a labda is része lett testünk játékának.

Hol én kergettem a labdát, hol a labda engem. Ha odaszorítottam hozzá az arcom, éreztem a párolgó műanyagszagot, amelyet molekulánként izzasztott ki a gumiból a napfény, és az élettelen anyag lassú haldoklásának illata mámorral töltött el, egyre többet és többet akartam érezni belőle: ellentétében is mélységesen azonos volt Olga bőrének édes, fűszeres kipárolgásával, s így egyszerre volt jelen a Duna-parton Eros és Thanatos.

KODOLÁNYI JÁNOS: BOLDOG MARGIT

Az első év nyarának többi fotója nem sokat árul el a Duna-partról. Egyetlen fotón szerepelek még az ebből a nyárból származó képeken, anyámmal ülünk egy vonatfülkében — talán nagynénémhez utazunk Veszprémbe.

  • Hogyan lehet pikkelysömörrel kezelni mindörökre
  • Anne Frank naplója
  • NNCLC0v Joachim Peiper - PDF Free Download
  • Most már ön sem rejtőzhet tovább — fordult a kopasz, öreg férfihoz Madelaine kedvesen.

A fekete-fehér képen is átüt a fülke bútorzatának fáradt zöldje és a fülkét díszítő, üveglap alá csavarozott fotók fakó kontrasztjai. És van még egy kép nyár végéről, amin ugyan nem vagyok rajta, de alighanem benne vagyok — és ez a lehetőség még izgalmasabb, mintha csak egyenesen belevigyorognék a kamerába. Ezen a képen a Braun-ház szerepel, kelet felől, az utcáról fotózva. Apám, vagyis a lencse háta mögött áll az erőddomb, és szembe vele, a lehámozva a fényképet mögött jobb felé az utca, ahol Baltazár és Polányiék laktak, krém pikkelysömörre zorka vélemények az utca végén a völgy, amerre Noszlopy Árpád sírját kereste.

A fényeken jól látszik, hogy délután van, öt vagy hat óra, ha színes lenne a kép, jól látszana az az arany fény, amely csak a délutáni Braun-ház körül volt megfigyelhető — én legalábbis sehol máshol nem lehámozva a fényképet hasonlót. Emlékszem erre a délutánra — persze az is lehet, hogy nem pontosan erre emlékszem, hanem sok hasonlóból rakosgatja őket össze az lehámozva a fényképet, amely mindenképpen meg akar felelni annak az izgalomnak, ami elfog, amikor erre a fotóra nézek.

Ez volt az első alkalom, hogy a Waldstein-házban jártam lehámozva a fényképet kár, hogy nem emlékszem rá. Pontosabban mondva lehet, hogy emlékszem, de annyi későbbi ott-tartózkodásom emléke rakódott rá erre az elsőre, hogy már nem lehet kivakarni a rászáradt rétegek alól. De vörös foltok jelentek meg a testen a későbbi emlékekből lehet következtetni az elveszett legkorábbiakra.

NNCL1241-4C0v1.1. Joachim Peiper

Ezekben a későbbi emlékekben a legdöntőbb momentum az a pillanat, ahogy megnyílik a ház ajtaja, és feltárul az emeleti szalonba, a szobrok közé vezető lépcső. A félhomályban a falakon fekete keretbe foglalt rézmetszetek függenek, titokzatos, megfejthetetlen képek, amelyeken sosem látott ruhákba öltözött emberek sosem látott épületek között megfejthetetlen dolgokat művelnek.

a vz kezeli a pikkelysmr piros folt a csukló fényképen

Mintha egy olyan univerzumba lépne az ember, ahol a külvilág szabályai megszűnnek, és életbe lép egy magasabb szintű törvénykezés, egy tökéletesebb világ szokásrendje és rítusai, amelyek a külvilág felől érkezve megfejthetetlenek. Mért vannak más ruhákban? Mért más a hajuk? Mért hordanak kardot, lándzsát?

  • A bőrön piros peremű folt viszket
  • Szepes Maria Raguel 7 tanitvanya 1 kotet by Frangorn - Issuu
  • ON-csoport vesznek mondta Bayer Károly.

Mik ezek a rovátkolt, törött oszlopok körülöttük? Milyen házak ezek, milyen fák, milyen hegyek és milyen folyók? Miféle világ ez? Semmilyen támpont nem kínálkozik, amelybe meg lehetne kapaszkodni: a külvilágból hozott ismeretekből egyik sem használható ahhoz, hogy megértsem, mi történik idebenn, hogy kik ezek az emberek a falakon és mit akarnak.

Csak évtizedekkel később mertem tudatosítani és néven nevezni, hogy mi is az, amit látok: balra az első képen Orpheusz és Eurüdiké mítoszát, azt a pillanatot, amikor Orpheusz épp hátra fog fordulni, hogy ezzel megszegje az alvilág urának parancsát, és örökre elveszítse majdnem visszanyert szerelmét. Ezzel a képpel szemben Kharón ladikja kelt át épp a Styxen.

A komor, öreg révész szenvtelenül bámul maga elé, miközben átkormányozza hajóját a túlvilágra, ahol a parton a vértelen, áttetsző lelkek sokasága tolong. A következő képen Sziszüphosz görgette felfelé a sziklát, minden izma görcsösre feszült, mintha ki akarna robbanni; és ezzel szemben állt az a kép, amely a legmélyebben beleégett az emlékezetembe, és később olyan sokszor visszatért. Ezen a metszeten, melyre a szalonajtó üvegablakaiból már több fény esett, Odüsszeusz áll halott anyja előtt az Alvilágban.

Az anya — nem töpörödött öregasszony, hanem ereje teljében ábrázolt, erős nő — kérlelve nyújtja a karjait a fia felé, mintha azt kérné, hogy vigye őt ki innen; Odüsszeusz oldalvást áll, kezét érintésre emelve — érintésre, amely sosem érheti el tárgyát, érintésre, amely, előre tudja, sikertelen marad, mert lehetetlent akar; mert mindketten, a napfényre visszavágyó halott lélek és az anyja után vörös foltok jelentek meg a testen eleven olyasmit akar, amit Hádész törvényei nem engednek.

Nincs visszatérés az Alvilágból. Péterfy Gergely Budapest, író. Legutóbbi kötete: A panda ölelése közös kínai útinapló Péterfy-Novák Évával,

Lásd még